Faluturizmus

A Romantika Panzió*** olyan vendégházakat is értékesít, amelyek a mesés Erdély gabonatermesztésre alkalmas dombjain elterülő Kénosban találhatók. A település Székelyudvarhelytől 13 km-re van, jó állapotú műúton lehet eljutni oda. Mivel a vidékfejlesztési program a kis falut még nem érte utol, meg lehet tekinteni a hagyományos székely falut úgy, ahogy már csak a történetekben és mesékben él. A falu teljesen magyar ajkú, egyszerű, vendégszerető emberek lakják. Kénos unitárius falu, 2002-ben 137 lakosa volt. Területileg Homoródszentmárton községhez tartozik. Érdemes megtekinteni a műemléknek tekinthető többszörösen is átépült unitárius templomot.

A vendégházak állandó személyzet nélküliek, ahol sem házigazda, sem más turista nem zavarja meg a pihenni vágyók nyugalmát, a gyerekeknek pedig teret biztosít a kinti játékokhoz, felfedezőutakhoz. A házak elő vannak készítve a vendégfogadásra, a konyha fel van szerelve minden főzéshez, sütéshez szükséges alapeszközzel. Edények, porcelánok, evőeszközök, friss ágynemű, valamint a plusz takarók, televízió is, mind biztosítva vannak. A házak mellett felvágott fa is áll az Önök rendelkezésére. Az autó is biztonságban parkolhat a zárt udvaron, és még mellette rengeteg hely marad játszani, sétálni, grillezni, szórakozni. Lehetnek Önök önellátók, vagy igény szerint kérésre félpanziós ellátást is biztosítunk.

A falu határában, egy gyönyörű gyümölcsös közepén van két kulcsosházunk jól felszerelt, kényelmes konyhával, ebédlővel, az elsőben két-, a második házban három hálószobával, mindenik szoba külön fürdővel. A dombok takarásában úgy tervezték a házakat, hogy egyik a másikra nem lát rá. A távolság is akkora a két ház között, hogy a vendégek, ha két külön csapatról is van szó, akkor sem zavarják egymást, ha egy időben vannak nálunk. Még két személynek tudunk pótágyazási lehetőséget biztosítani mindkét házban.
A házaktól távolabb van egy nagy nyitott terasz a borospince felett, ahol mulatni is lehet. Mivel az épületet dombra tervezték, madártávlatból látszik a falu nagy része és a gyönyörű, érintetlen környék is.

Van itt állatfarm is: a gyerekek megnézhetik, megsimogathatják az állatokat, vagy lovagolhatnak is. Játszhatnak a szénakazalban, sétálhatnak, szaladgálhatnak anélkül, hogy bárkinek is az idegeire mennének. Itt mindenre van hely és idő.
Más kikapcsolódási lehetőség: túrázás, lovaglás, szekértúra, télen szánozás. Szép sétákat lehet tenni a környékre: a kénosi tetőről nagyszerű kilátás nyílik a Nagy- Homoród völgyére. Sok falut lehet felfedezni a völgyekben.

Programlehetőségként meg lehet említeni a különböző mesterségek megtekintését, állatgondozást, rongyszőnyegkészítést, kenyér- és kürtőskalácssütést, szénacsinálást, esztena látogatást, disznóölést. Aki be szeretné járni a környéket autóval, az nélkül, hogy költözködne, annak csillagtúra-kiindulópont is lehet.